Velkám
Amikor előadásunk témáját kerestük, akkor történt, hogy egy pesti fürdőben megvertek egy holland srácot, mert buzinak nézték. A srác nem értette, hogy mi a probléma, egyszerűen nem jutott el hozzá az a gondolat, hogy a feltevés, miszerint homoszexuális – már ha az lenne akkor is – miért lenne ok bármi féle agresszióra. Egy pillanatra elképzeltük helyzetét. Ezután úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk összeszedni azokat a hungarikumokat, amiket egy ideutazó vendégnek mindenképpen tudni kell, mielőtt meglátogatja országunkat. Megpróbáltuk valós értékeinket szembe állítani a megfogalmazott kritikáinkkal. Az idegen nyelven beszélők csekély létszáma a népességhez képest, a bürokrácia idegpróbáló labirintusa, a hihetetlen arrogancia, amivel képviseljük nemzeti értékeinket, a nyelvünk szépsége és sajátosságai, a káromkodás sokszínűsége, a sportnemzet, találmányaink, József Attila sorai. Ezek köré egy showműsort készítettünk. Vendégünk a megvert holland srác volt, akitől bocsánatot kértünk és próbák elé állítottuk. Nyereménye egy repülőjegy volt országunkba.
Játszók: Rita, Szofi, Pöfi, Ahmed, Noura, Alexa, Olivera,
Magyarsagomrol
Magyar vagyok. Magyar az anyanyelvem. Neha magyarul, neha franciaul gondolkodom. Van ugy, hogy elobb franciaul ugranak szamra a szavak.Gyakran mas nyelven almodom. De az anyanyelvem magyar. Magyar szemelyim van es Magyarorszagon vagyok statisztikai adat. Nem szeretem a tokajit, s soha nem vennek fel matyo himzeses mellenyt. Egyszer probaltam meg lovagolni – jo volt , de oseimre hagyom, s nem mondom uton utfelen, hogy lovas nemzet vagyunk. Voltunk valaha. Multam hidegen hagy, inkabb a jelenben elek, a jovobe nezek. Vagy husz eves koromig bevettem, hogy a legjobb az Ikarusz busz meg a Trabant, a legfinomabb a gyulai kolbasz, a legszebb a Halaszbastya. Legekben eltem buszken, azt hittem a csucson vagyunk. Aztan megkostoltam a chorizzot, meglattam a Sagrada Familiat, s utaztam TGV-vel es Forddal. Egy vilag dolt ossze bennem, de meg mindig magyar voltam. Es meg mindig magyar vagyok. Ha meghallom a Himnuszt, vegyes erzelmek kavarognak bennem : csufos focimeccsek, amikor nagy mellennyel indultunk, s csunyan kikaptunk, reszegek szilveszteri okadasa, elherdalt milliardok, unneplobe oltozott cinikus politikusok, becsapott tizezrek, arpadsavos kopasz fejek, uvoltes…. Meg aztan az orgonaillatu iskolai evzarok – jaj, lecsuszott a terdzoknim, s most nem szabad lehajolni ! – olimpiai aranyermek, a Sztalin-szobor ledontese,Kertesz Imre, Szentgyorgyi Albert, A napfeny ize. Magyar vagyok, de erre nem mindig vagyok buszke. Ha nagyon nincs mire buszkenek lennem, lecsukom a szemem, s elkeseredetten keresgelek a belso kepeim kozt : egy oszi napos delutan a Kiraly-hagoban a Fekete-to fele menet, tavaszi illatok Eszak-Balatonon, teli setak a Mecseken. Jozsef Attila sorai, a Ha en utca volnek Koncz Zsuzsatol, a Kolinda dallamai, a Most mulik csendesen zenei egyszerusege es megfejthetetlen kepei, a Laar pour laar szoviccei, meg a sajatjaim, a tejfolos langos, a tettyei utcak, a turorudi, a szilveszteri koccintasok, az Alomarcu lany, a Koruti hajnal, Petofi kokardaja. Egy friss kenyerszelet zsirral es lila hagymakarikakkal. De Tahitin gyomberes nyers halat eszem, s nem vagyakozom pacalporkoltre. Bretagne-ban friss tenger gyumolcseit citrommal, vajjal, s nem gondolok a turos buktara.Es csukott szemmel elvezem az osztriga izet, s osszefut a nyal a szamban, ha felidezem a lengyel barscs szinet, izet. Pedig magyar vagyok. Ha erosen gondolkodom, tudom, mit fozott Nancsi neni Tutajosnak a Tuskevarban, mit evett Szindbad Patience ferjenek vendeglojeben. Elerzekenyulok, ha eszembe jut a kis Nemecsek onfelaldozasa, ha Cseh Tamas dallamait eneklem, s meg mindig jokat nevetek a Tanu poenjain. Szoval egeszen biztos, hogy magyar vagyok. Es kerlek, ne rekesszetek ki, ha azt gondolom a kettos allampolgarsagrol, hogy felesleges butasag, a ciganyokrol, hogy ugyanolyan emberek, mint mi, csak rosszabb feltetelekkel, es csak mosolygok azon, hogy egyesek mit kavarnak a ferde keresztu magyar koronaval. Egy targgyal, ami egy halistennek reg elmult rendszer jelkepe. Ha elszomorodom, ha eszembe jut a holokauszt, s nem gondolom, hogy bagatellizalni kene, bar ketsegtelenul mas bunok is megestek mar a vilagon. Magyar vagyok. Furcsan meghatodtam azon a napfenyes es szinpompas oszi napon, amikor megtalaltuk a Pere Lachaise temetoben az 56-os emlekmuvet, s letettem ra a piros rozsaszalat, amit reggel a lanyomtol kaptam engesztelesul. Es nem hiszek abban, hogy « itt elned, halnod kell », mert mashol is lehet elni es halni. A vilag barmely tajan, ahol egy kis melegseget talalsz, biztonsagot, oromet. De ott is fel fogod kapni a fejed estenkent az idojarasjelentesre, amikor bemondjak, hany fok van Budapesten, es az utcan is, ha magyar szot hallasz. Mert magyarok vagyunk mind, te is en is, csak mar jo ideje nem erezzuk, milyen jo magyarnak lenni. Mert egyesek megmondjak nekunk, hogyan kell magyarnak lenni, s aki nem ugy magyar, az nem is magyar.Megmondjak, mekkora kokardat kell hordani es meddig.Megmondjak, hol vannak a hatarok, nagy Magyarorszagos talat faragnak es pokhendin buszkelkednek : ki a magyar, ha nem ok ?! Magyar vagyok. Es nem kerek mast a sortol, minthogy nekem is helyem legyen ebben a szines forgatagban, amit nagyvilagnak neveznek.
V.É.