urester_koszonet

Kioldások Vidámparkja

 

“Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.”

Weöres Sándor

A Kioldások Vidámparkja kezdetben Kioldások Kertje munkacímen indult. Társulatunkat a Vasarely Alapítvány által kiírt pályázat győztes alkotásához, a “37 m2” c. műhöz kapcsolódó szociális jellegű művészeti akcióra kérte fel a Horvát és Patartics Építész Iroda Kft.
Már február végén, március elején hozzá fogtunk a csapatszervezéshez. A pécsi Művészeti Kar hallgatóival kezdtünk el dolgozni.  A pécsi “szégyenfalnál” tervezett akciónkat bizonyos értelemben főpróbaként fogtuk fel. Végül úgy döntöttünk egy tapasztaltabb, ilyen típusú munkában jártasabb embert kérünk fel a nagyobb szabású uránvárosi projekt vezetésére. Hajdú Andrást, a franciaországi Ilotopie utcaszínházi társulat egyik tagját abszolút megfelelőnek tartottuk erre a feladatra: közülünk többen dolgoztak már Vele és úgy véltük inspiráló lesz jelenléte. Ez később be is bizonyosodott.

Szabó Dorka fotói:

Három patak

Nagyobb lélegzetvételű uránvárosi projektünk előtt négy napra a Mecsek egyik gyönyörű völgyébe vonultunk, hogy a leendő csapatunkat megalapozzuk: egymással és magunkkal ismerkedjünk.
Az üres teret betöltötte a fák suhogása, a három patak csobogása, madárdal, a kályhában pattogó fa, és a gyülekezőre hívó gong rezgései. Ebben a nyugodt környezetben a tér, az észlelés, és a kreativitás labirintusaiban tapogatóztunk. Tapasztalatainkon keresztül igyekeztünk közelebb kerülni egy őszinte, nyitott jelenléthez nem csak munkában illetve művészetben, hanem életünk egészében. A házkörüli munkák közös végzése, a meditáció, és olykor az erdőben tett magányos barangolások során kaptunk útravalót: új nézőpontokat, válaszokat és még több kérdést.
A tábort Hajdú András (jelenleg a franciaországi Ilotopie utcaszínházi társulat tagja) vezette, aki kérésünkre áprilisban induló munkánk élére áll.
Áprilisban hosszú tervezési folyamat végén előálltunk a terveinket tartalmazó kész dossziéval. Installációk, performanszok és uránváros lakosaival folytatott közösségi műhelyek szerepeltek projektünkben. Több hetes egyre intenzívebb jelenlét után 3 napos rendezvénysorozatot szerettünk volna létrehozni.
Kezdődhetett a munka. Azaz kezdődhetett volna, de a pénzügyi akadályok, amik a pályázat végkimenetelét körüllengő bizonytalanságból fakadtak sajnos meghiúsították, pontosabban új mederbe terelték törekvéseinket. A költségesebb terveinket el kellett vetnünk. A közösségi műhelymunkák azonban a megkeresett intézmények rendkívül nyitott hozzáállásának köszönhetően megkezdődhettek. Májusban több látogatást tettünk az Idősek Otthonában és az Endresz György utcai életkörülmény-fejlesztő intézményben. Ez utóbbiban több hétig tartottunk igencsak gyümölcsöző rajz és színházi foglalkozásokat.  Ezek során rajzolódott ki a Kioldások Vidámparkjának végső terve: egyszeri performansz a Szilárd Leó Parkban az emberi kapcsolatok, a jelenlét jegyében. Június 4-én került sor a végül a Vidámpark megvalósítására. Interaktív játékokkal és installációkkal próbáltuk közelebb hozni az embereket egymáshoz és saját magu

Június 4-én a Kioldások Vidámparkja működésbe lépett. Várakozásainkat felül múlta az érdeklődök létszáma.
Másfélnapos építkezés után, az esős délután ellenére úgy döntöttünk, hogy üzembe helyezzük az uránvárosi vidámparkunkat. Már az Olympia Üzletháznál induló felvonuláshoz is sokan csatlakoztak. Tűntetést tartottunk nem megszokott transzparensekkel: “Ki minek gondol, az vagyok annak” (Weöres Sándor); “Sötétben járok, szép tájékot látok”; “Törött pohárból a bort kiinni” – mondták a feliratok.
Kőrösi Csoma Sándor szobránál keltett rezgésekre még kicsit bátortalanul reagált a közönség,
azonban miután jeleztük: ehhez az “előadáshoz” mindenképp kellett aktív részvételük, lassanként elkezdődött a kioldódás. Játékok során próbáltuk bizonyítani: megbízhatnak bennünk és egymásban is. Érdekek nélkül is meg lehet egymást ölelni…szerencsére sokan meg is tették.
“Hölgyeim és Uraim! Először Pécsett, Magyarországon, sőt, a Világon a Kioldások Vidámparkja! Az első vidámpark, ahol Önök is játékokká válhatnak! Embertestű sasok, elefántok, beszélő varjak…lehetünk”
A Szilárd Leó Park már feldiszítve várt ránk. Tárlatvezetés indult a téren, ami 5 “tájból” állt össze. Mindegyik egy-egy energiatípust jelölt. Ezek mindannyiunkban megjelennek, keverednek bölcsességünkben vagy éppen neurózisainkban. E szimbolikus tájakon vezettük végig az érdeklődőket, végül pedig mindenki kedvére kipróbálhatta installációinkat, játékainkat.  Este Szentjánosbogár Színházunkban nézhették meg árnymeséinket. Mindenképp pozitív élmény volt a nézők vállalkozó szelleme, hisz csaknem mindenki részt vett a közös feladatokban. Ez pedig elég jó inspiráció a Kioldások Vidámparkja második részéhez…

A folytatás pedig nem marad el…

Együttműködők: Retextil, Labor, SosemArt, Pécsi Napköziotthon Alapítvány – ÉFESZI



Rádóczy Bálint fotói:

 

Egy társulat nyögvenyelős újjászületése zajlott éppen. Mi legyen az új cél? Milyen módszerekkel dolgozzunk? Egyáltalán tudunk együtt dolgozni? Válaszként érkezett egy felhívás. Akkor még nem tudtuk, hogy ez adja majd az összes választ, így azt hittük, csak ideiglenesen félretesszük a korábbi megoldatlan kérdéseket. Közösségteremtő ill. a közösség erejét fejlesztő művészeti küldetés. Jól hangzik. Eleinte sötétben tapogatóztunk. Hogy lehet egy egész városrészt, a benne lakó emberek közti végtelen, gubancos fonalakat egy szép szövetté szőni? Hogyan kezdjük? Először is emberek kellenek, akiknek valami eszébe jut, ha kimondjuk a fenti “stílusmegjelölést”. Megkértünk valakit, akinek már volt tapasztalata hasonló munkákban, hogy segítsen összefogni a tanácstalan csapatot. Pár napra elvonultunk az erdőbe, hogy ismerkedjünk. Össze is jöttünk egy belvárosi lakás üresen álló szobájában. Az üres tér talán vákumként kihoz pár jó gondolatot belőlünk. Próbáltuk a kinti dolgokat kint hagyni, és figyelni gondolataink áramlását, hogy aztán elcsípjük a leülepedett folyamból előbukkanó friss ötletek. Körbenéztünk, mások csináltak-e már hasonló projekteket. Francia, cseh, amerikai művészeti akciókkal ismerkedtünk. Lassan kirajzolódott három tengely, amiken működtetni szerettük volna az egész munkafolyamatot. A hármas jelszó: humor, gondoskodás, és elvegyülés. Házifeladatunk volt ezek figyelembe vételével valami olyat kitalálni, ami nem csak másokból, hanem belőlünk is kioldhat régi félelmeket, feszültségeket. Az egész munka egyben egy önismereti tréning is volt. Rengeteg ötlet érkezett, napról-napra. A gömblakás, a zenebusz, lakótelepi árnyszínház, színjátszó foglalkozás az idősek otthonában stb. Részben a korábbi felkérés anyagi bázisára támaszkodva. Mire irajzolódott a konkrét tervezet, pofás kis dossziéba rendezve,egyre világosabbá vált, hogy az anyagi hátteret saját magunknak kell biztosítanunk. Mint később kiderült a bázis, amire valóban számíthattunk, nem anyagi volt, hanem emberi: atényleges “elvegyülés” első napjainagyon termékenyek és inspirálóak voltak az idősek otthonában és az Endresz György utcaiai Életminőség-fejlesztő Szolgáltatasok Intézménye Egyre többet jártunk e két helyre, és közben körvonalazódott a nagy Előadás terve. A színházi és egyéb művészeti folglalkozásokat az Endresz utácaban tartottuk, az örömteli, eredeti alkotások csak úgy áradtak az intézet látogatóiból.Az eredeti tervek alapján egy nagy felvonulást akartunk csinálni. Egy tüntetést az emberi együttlétért,jelenlétért.Valamit, aminek a célja sajátmaga, azaz, hogy együttlegyünk és kioldódjunk mindennapi görcseinkből.Egy ősi tudás alapján igyekeztünk “Vidámparkot” építeni. Egy filozófia, ami öt csoportba osztja a világot alkotó energiákat.A kristálytiszta értelem, az aranyfényű gazdagság, a szenvedélyek, a gépies munka és a szunnyadó üresség tájait próbáltuk felépíteni az uránvárosi Szilárd Leó Park kis területén.Cirkusz, vidámpark és önismeret. Ezt akartuk az embereknek elhozni.Ahogy közeledett a Felvonulás időpontja, az intézeti látogatások még izgatottabbak lettek: “jöttök velünk?” “hát Téged elengedtek?” “na ki vezényel?” “most már ne mondd vissza, kérlek!” A nagy napot megelőző 24 óra az építkezésé volt. Óráinkat egyeztettük és megkezdődött a hangyaboly munkája. Fel-alá rohangálás, lendület és ütközések. Néha nem olyan rendezetten, kommunikációs zavarokkal,de mégis szépen, csapatként haladtunk a cél felé. Felépültek az installációk, parkból vidámpark lett. A Kioldások Vidámparkja. A másnapi eső egy ideig kérdésessé tette, hogy megtarthatjuk-e egyáltalán a Felvonulást. De aztán a Nap is kiváncsian kacsintott ránk.Felgyorsultak az események, persze még pár óra kellett volna, vagy pár nap vagy pár…Kezdünk! Indulás!Hogy mi történt? Bár a nagy tervezésben talán egyértelmű, hogy a legjobbal és legrosszabbal is kell számolni,arra mégsem sokan számítottunk, hogy az emberek ilyen fogékonyak lesznek.Már a Felvonulás alatti bátortalan tapogatózás során is célba értek a gesztusok. Az egyik háztömb melletti füves területen a feladat nem volt más, mint hogy megöleljük egymást. Bátorítottunk mindenkit,hogy tegyen így minden “ráció” nélkül.Egy idős hölgy odalépett és megszólított: “ezt miért csinálják?” Csak úgy, mert jó. – mondtam. “Ez gyönyörű!” – és elmosolyodott.”Hová megy ma éjjel az Uránváros? A Szilárd Leó Parkba!” – üvöltötte a békés tüntetés.”Hölgyeim és Uraim! Először a nagyérdemű publikum előtt a Kioldások Vidámparkja!Csak jöjjenek bátran! Kigúnyoljuk neurózisainkat! Ellazítjuk görcseinket!Ne féljenek, jöjjenek közelebb. A belépő ingyenes, mégis igen drága nekünk: az Önök képzelőerejét kérjük világhírű attrakcióink működtetéséhez. Az első vidámpark, ahol Ön is játék lehet.” A Park megtelt. A játékszabály egyszerű volt: képzelőerőnket hagyjuk csak szabadon szárnyalni és ne riadjunk vissza attól, amit a feltáró utazás során magunkban találunk. Minden fogaskerék működésbe lépett. Együtt játszottunk. Tükröztük egymást, beleképzeltük magunkat a mohó emberek szörnyű sorsába, varjúként panaszkodtunk, a szenvedélyek táncparkettjét koptattuk, gyerekkori felhúzhatós játékainkká váltunk, túlfűtöttük mindennapjaink kattogó masináját, majd néhány percre csöndben figyeltük a teret. A közös tárlatvezetés után mindenki újra végigjárhatta a “világtájakat” és kipróbálhatta játékainkat: kifesthette démonait, a hatalmas királyi ágyban meséket hallgathatott, belegabalyodhatott a szenvedély szoros hálójába. A kényelmes fotellel és lámpával felszerelt riksa sokáig vitte körbe utasait. A téren, kádjában ücsörgő kis sárember is már rég kioldódott, amikor mi, sok látogatóval még mindig együtt voltunk, néztük az árnyszínházat, beszélgettünk, zenéltünk.

Bobó

Kajor Balázs fotói:

Urànvàrosi kioldàsok

A pécsi Retextil dokumentációja a Kioldások Vidámparkjáról
 
 

Vissza