Média háború

photo 125

Az Ifi Géniusz programhoz csatlakozva, a Médiaháború című kiállítás alternatív promóját végeztük a 2009-es POSZT alatt. Az akció keretén belül azt kerestük, hogy hogyan lehet improvizációkon keresztül eljutni a járókelőkhöz, azokat a játékokat kihasználva, amelyeket az utca kínál fel nekünk. Célunk volt a látvánnyal és a közvetlenséggel olyan fajta zavart kelteni, amihez a befogadó nem szokott hozzá és nem tanult még meg viselkedni benne, így első visszajelzései spontának és hitelesek lesznek.

Csóka Timitől érkezett egy felkérés, hogy a Hattyúházban megrendezésre kerülő, Médiaháború című kiállítást promotáljuk a POSZTon. Utcai akciókról volt szó, ezért vonzó volt számunkra.  Érdekes kihívás volt , improvizációkon és közös mozgásokon keresztül személyes kapcsolatot kialakítani a járókelőkkel. Improvizációkban fontos volt számunkra, hogy a környezetünkre reagálva, abból merítsünk játék ötleteket. A legegyszerűbb első-körös reakciótól, volt hogy eljutottunk közvetlenül a nézőkig és velük játszottunk. Számomra az egyik legfontosabb pillanat az volt, amikor Pöfi szelíden elvette egy bácsinak a szemüvegét , improvizált  vele pár percet, elvitte a tér túloldalára, majd visszaadta neki. A bácsi mosolyogva nézte végig Pöfi akcióját.  A szokatlan látvánnyal jótékony zavart keltettünk, ebben próbáltuk meg eljuttatni a névjegykártyákat a kiállítás megtalálásához szükséges infókkal a járókelőkhöz. Három alkalommal ismételtük meg.

Akciónk középpontjában egy felnikből készített nagyméretű fehér gömb állt, amit Dodiék csináltak még a Sikorszki házban. Kerekeket szereltünk rá, és dob, tüzes zsonglőrjátékok és akrobatikus elemek kíséretében fehér kezes-lábasban bejártuk a belvárost. Játszottunk és  még fizut is kaptunk érte. Sokat tanultunk belőle.

 

Vissza