Nem! Béla!

Komjáthy Gabika kért fel a munkára. Olyan előadást kellett létrehozni, ami később egy TIE foglalkozás alapjaként is funkcionál.  Az Oberon felnőtt drámatanárjaival és színészeivel dolgoztam. Első alkalom volt, hogy nálam idősebb embereknek vezettem rendszeres színházi műhelymunkát.  Tréningekkel kezdtünk, kialakítottuk a munkánkhoz szükséges közös nyelvet. Mozogtunk, a hangunkkal foglalkoztunk, improvizáltunk. A színészi jelenléthez szükséges figyelmet edzettük. Heti két alkalommal találkoztunk három órákra, délelőttönként. Egy hónapnyi játék után Tasnádi István Paravarieté című művét vettük elő. Varieté műsorszámokat komponált a mai magyar valóságból. Vonzó volt számunkra aktualitása és mert a szövegeken is érződik, hogy élő improvizációkból születtek és valós színészi munka áll mögöttük. Van kiktől tanulni.

A cirkuszi térhez közeli formát választottunk, de bezártuk a kört, kíváncsi voltam a három dimenzióra és az interakcióra. Színészi eszközöket kerestünk, hogy pusztán a figyelemmel, hogyan  játszhatunk, hogyan vezethetjük a nézők figyelmét és meddig mehetünk, kerestük a nézők határait. Számunkra legerősebb jeleneteket fűztük össze előadásunkban. Olyan szövegeket választottunk, amiben láttunk a közönség szerepét. Ezután a szövegtanulásra és a szöveg testtől való függetlenítésére fektettük a hangsúlyt. Addig gyûrtük míg végül minden fölösleges gesztus leesett a színészekről. Ekkor kezdhettünk építkezni. Próbáltuk teremben, szabadtéren és hatalmas szobrász hangárokban. Figyeltük azt, hogy a terek és helyszínek milyen mértékű  feszülést követelnek hogy ne vesszen el bennük a kommunikáció. Út közben sajnos Gabikának ki kellett szállnia a munkából.

Előadásunk három hónapra rá játszható állapotba került. Minden előadás érdekes és mindig új tanulságokat hozott. Küzdöttünk a színészi és a civil jelenlét akadályaival, feltételeivel. A színészi kommunikáció három síkjával, amit Peter Brook, olyan precízen megfogalmazott. Nehéz volt meghatározni minden egyes interakció szándékát és célját az improvizációk izgalmában. Nem voltunk mindig tisztában azzal, hogy most miért van szükség a nézőhöz fordulni és zavarban tartani, de érdekes kísérleteket hozott az előadás. Próbáltunk szembenézni és keresni magunk körül a nagy magyar valóságot. Volt amikor széles képernyő lett a nézőből, volt amikor Reál-Barca játékosait láttuk bennük és mutogattunk rájuk ujjal, volt amikor az ölükbe ültünk és hódítani próbáltunk. TIE foglalkozás végül nem lett az előadásból, de elemző foglalkozásnak kifejezetten alkalmas lett. Egy tanulságos formai kísérlet lett a munkánkból.

Játszók : Takács Péter, Óvári Csaba, Halász Petra, Gaál Éva, Komjáthi Gabriella  Rendező: Kőrösi Márk