Alberto Ferraro Commedia dell’ Arte Workshopja

-Alapok-

2014 november 2-án Alberto egy hatórás workshopon ismertette meg velünk a commedia dell’ arte alapjait. Számomra nagyon jól esett felfrissíteni ismereteimet. Alberto valahol a Carlo Boso által képviselt kemény tradicionális vonal és a Françoise Simontól tapasztalt „újra felfedezés” között helyezkedik el. Alberto 10 -15 éve tanulja, elvégezte a velencei színművészeti egyetemet és öt évet dolgozott a ’80 as ’90 es évek kemény magjának számító Carlo Bosoékkal. Két évet dolgozott professzionális commedia dell’ arte színészként. Mellette a bőrmaszk-készítés mestere.

Rövid bemutatkozó kör után kemény fizikai bemelegítéssel kezdtünk. A semleges testtartás és a mozgásunk központjának tisztázása után, egyszerű testtartásokkal, poziciókkal nehezítette a mozgást, ami után kifejezetten megkönnyebbülést okozott visszatérni hétköznapi tartásunkhoz.  Érzékeltette milyen szintű fizikai munka az alapja ennek a műfajnak. Jártunk, futottunk, szemkontaktokat próbáltunk, közelítettünk egymáshoz, leforogtunk, földre feküdtünk, érintésre összeestünk és őrületbe (little és big  bordello) szabadítottuk ki energiáinkat.

A következő fázis ebből az őrületből  kezdődött. Amikor “stop!”-ot mondott a kontrollálatlan mozgás közben, meg kellett tartani a pillanatnyi testartásunkat, majd megfigyelni hogy a testtartás milyen érzéseket vált ki belőlünk, hogyan befolyásolja gondolatainkat, lényünket. Ezekből a pozíciókból, megtartva azok főbb motívumait, elindítottuk a mozgást. Néha megérintett egy-egy pontot a testünkből, amit változtatni kellett. Közben követtük, hogy ezek az apró változtatások, hogyan teremtenek újabb és újabb figurákat.

Ezután egymás felé fordultunk, Alberto alap kontakt gyakorlatokat vezényelt. Érintéseket megtartva mozogtunk tovább a térben. Majd egymás súlyával dolgoztunk. A délelőtt utolsó gyakorlata a pinpong-játék nevet viselte. Itt egy a test centrumában elképzelt labdát kellett improvizációk alatt, a commedia dell’ arte jellegzetes ritmusában egymásnak ütögetni. Nyitás után a párunk elkapja a labdát a hasával, reagál a nyitás energiáira (gondolatai közlése közben átalakítja az elkapott energiát) és visszalöki saját játékának megfelelően a labdát. Így történik az improvizáció. A börtön és a Woyzeck kapcsán elkaptam egy gondolatot amikor Alberto egy szerelmére áhitozó férfi agyát és szívét küldte be a körbe, hogy lejátsszák pingpong meccsüket egymással.

Ebéd után tartott egy rövid bemutatót tartott a commedia dell’ arte rendszeréről, kialakulásának miértjéről, a színháztudományban elfoglalt szerepéről és az archetípusok, a karakterek tulajdonságairól: a társadalomban betöltött szerepükről, jellegzetességeikről. Rövid jeleneteket improvizált a maszkokkal. Tanácsokat adott, hogyan lehet a maszkból megformálni a testet. Milyen vonalakat lehet követni, mik határozzák meg a karakter mozdulatait. Elmondta és megmutatta a maszk viselet legfontosabb szabályait. (Soha nem szabad a maszkot a közönség szeme láttára felvenni. A maszkot játék közben nem érinthetjük meg. A test átváltozása akkor történik, amikor a maszk az arcot érinti. Mindig a neutrális testhelyzet a kiinduló pont.)

Mindenki választhatott egy maszkot, és a szabályokat betartva felpróbálhattuk őket. Egymás közönségei voltunk. Négy ember próbálkozott, öten nézték. Mindenki kipróbálta. Szokatlan érzés: a maszk védelmében könnyebben vállaljuk el a játékot, így élvezhető és kipróbálható egy csomó negatív illetve szokatlan tulajdonság, amit a maszk vagy a testünk idéz elő. A maszk kontextusában vicc lesz ezekből. Először mindenki csak egy sávban dolgozhatott, majd amikor Alberto szólt,  kinyílt a tér és bármerre próbálkozhattunk, végül keresgéltük a figura hangját.

Ezt követően egyéni improvizációkat mutattunk meg egymásnak. Minimális történetet kitaláltam magamnak, majd minden máshogy lett. Amikor megszólaltam, úgy éreztem, hogy megöli a maszkot a hangom, ezért végigrohantam az improvizáción, nem hagytam magamnak időt ott lenni, úgy éreztem hogy egy rossz erőlködés az egész. Nem éreztem a játék felszabadító élményét. Az akarat és az ötlet megölte a pillanatot. Volt aki először csinálta és élt a maszkban, élt a maszk. Bobó nagyon erős öt percet töltött a színpadon, elemében volt. Feli és Atesz is élvezhető jelenetet csinált. Amikor ők megszólaltak saját maszkjaikban, mindenki felnevetett a teremben. András még saját magát is megnevettette. A stage többi résztvevője is értékes próbálkozást mutatott be. Megbeszéltük az imprókat és az önkontroll mechanizmusairól is szó esett. Ezután két résztvevőnek el kellett mennie. Aki maradt, páros improvizációkkal próbálkozott. Én Andrással voltam párban. Teljesen ellentétes élmény volt, mint az egyéni feladat. Fel tudtam szabadulni és játszottunk. Jól éreztem magam. A többiek próbálkozásai megnevettettek. Érdekes, hogy a maszk még ha képzetlen színész vagy civil húzza is fel, egyik pillanatról a másikra feléledhet. Egy mozdulat vagy pillanat is elég ahhoz hogy vidámságot hozzon a térbe.

A nap tapasztalatai alapján úgy érzem, hogy ez egy kifejezetten hasznos eszköz lehet a börtönben. A maszk védelmében könnyebben láthatóak, érzékelhetőbbek a keretek, mind a játszónak, mind a nézőnek. A semleges maszk használatától fogjuk kezdeni, és Albertó januárban küld nekünk 4 profi commedia dell’ arte maszkot. A Woyzeckben egészen konkrét szerepei lehetnek a Capitanónak, a Doktorenak, és Harlequinónak.

Másnap Albertoval készítettünk két semleges bőrmaszkot.

Értékes professzionális workshopon ébresztette fel érdeklődésünket, egy nagy tradícióval rendelkező ma is élő, itthon kevésbé ismert műfaj felé. Köszönet érte. Folyt. köv.

Kőrösi Márk

Napló – Commedia dell’ Arte

Testébresztés – Földre! Talpra! Földre! Talpra! Szaladj! Ilyen parancsszavakra izzadtunk meg az elején. Bordello!!! Ekkor helyet kellett adnunk a káosznak. Csak akkor születhet belőlünk valami nem hétköznapi, ha először hátra hagyjuk a hétköznapit és káoszt “teremtünk”.

A testünket kellett figyelnünk, a talpunk 3 részét, az energia központunkat, a súlypontunkat. Már a semleges pozíció is mennyi izgalmat rejt. Főleg mikor előtte fejünk fölött keresztezett karokkal, hajlított derékkal, egyenes háttal kellett haladnunk, kizárólag lábujjaink használatával.

Felpezsdült a vérkeringésünk. A gyakorlatok során mindvégig fontos volt az egymás közötti kontaktus. A vakvezetés után párunkat bábként mozgattuk, vezettük. Jó érzés volt teljesen rábízni magam a társamra. Aztán ezt a bábumozgást vittük tovább, immár a bábok szabadon mozogtak. Próbálgattuk testünk semleges állapotát, hogy így alapozzuk meg azt, amikor már karaktere, története van mozgásunknak.

A maszkkal való munka régi ismerős. Többször találkoztunk már.  Alberto bemutatta a tradicionális karaktereket. Pontosan mozgott, különböző dialektusokban beszélt. Az arc alsó felével, laza nyakkal is rengeteget lehet hozzáadni az érzelmeink kifejezéséhez. A testünk össze kell hogy dolgozzon a mondandónkkal. A test kotta. Felhívta figyelmünket a légzés fontosságára. Ezzel régen is volt gondom. Most könnyedebben ment a dolog az impró egy pontjától. Elkezdtük a maszkok vonalait olvasni. Azt is mondta, hogy amikor magunkban építjük a karaktert, merítsünk emlékekbôl, utcán látott figurákból. Egy Zanni-maszk egyből megragadott. Kicsit szikkadtabb volt mint a többi, orra vékonyabb, arca beesett, közelülô szemei azért sugározták a butaságot. Külvárosi figura jutott eszembe. Az imprók során is egy ilyen karakterrel próbálkoztam. Mikor be kellett mutatkoznunk röviden pár mp-ig akadoztam, aztán hál’ istennek helyet sikerült adnom a sok baromságnak, amiknek itt helyük volt. Sikerült átváltozni.

Kőrösi Boldizsár