A hét főbűn

Folytattuk a munkát a francia tagozatosokkal. A témát ők dobták be. Elfogadtam. Improvizáltunk, majd saját szövegeket írtunk. A hét főbűnt próbáltuk felfedezni magunkban, mindennapjainkban, próbáltuk körbejárni, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy ilyen bűnnek kikiáltott tulajdonságnak. Forgattuk, nézegettük a témát, játszottunk. A bűn mint úttévesztés? Miért bűn a bűn? Mi két olyan hibát találtunk, ami minden bűnnél rosszabb vagy, ami minden bűnt azzá tesz, ez pedig a mértéktelenség és a közöny. Egy srác az univerzumban bolyong, gördeszkán amiről nem lép le, körülötte a bolygók: egy-egy bűn a hétből. Megismerkednek, megkísértik, majd tovább lökik.  Előadásunkban idén is túl súlyban voltak a monológok, a párbeszédeket némán mozgásokon keresztül végeztük. Tovább jutottunk, mint az állatos gondolatmenetekben. Szerkesztett, fegyelmezett előadás lett. Jövőre folytatjuk a munkát.

FTLF-en mutattuk be.

ilyen szövegek születtek:

Harag :

Legtöbbször a meglepettség előzi meg. Történik valami , amire nem számítottam, amit egyszerűen nem tudok elhinni, amit nem tudok elfogadni. Hirtelen elönt a forróság , a fejemben érzem ahogy lüktet a pulzusom.  Cikáznak a gondolataim ,előjönnek régi elfeledett emlékek, sérelmek….minden. … és egyszerűen nem vagyok képes elhinni , eltűrni , hogy mindez velem kell, hogy megtörténjen. Miközben forróság árad szét az egész testembe – mintha leforráznának, érzem , ahogy apró, majd nagyobb vörös foltok, kiütések jelennek meg a nyakamon , majd az egész mellkasomon. Eközben az agyamból a vér leszivárog a számba, ami megdagad és érzem , hogy ég , fáj. Majd remegés fut végig rajtam, a kezeimen, az egész testemen. Levegőt egyre nehezebben kapok és egyszer csak elcsattan valami , mintha elvágtak volna valamit és kitörök ,- ( üvöltök , fulladozok és elmondok mindent ami bennem van. Csak arra gondolok, hogy ki minden feszültséggel, ki minden szóval !!!

Aztán szép lassan elül a vihar és én megnyugszom , megkönnyebbülök . )

Hiúság

Milyen szerencse hogy megszülettem. Milyen szerencsétek van hogy megszülettem! Ó nem. Nem az eszemről beszélek. Nem mintha nem vennétek hasznát. És nem azért, mert bármihez nyúlok arannyá válik. Nekem ez egyszerűen megy. Ilyennek születtem. Látom a tükörben amit ti láttok ha rám néztek. Megnyerő, kedves, gyengéd és elbűvölő. De a legfontosabb mégiscsak az, hogy értelek benneteket. Értem a művészeteteket. Olvasom a könyveiteket. Nevetek a vicceiteken. Itt vagyok nektek, szerethettek. Örülhettek nekem, hogy veletek vagyok. De nem ezért vagytok végtelenül szerencsések, hanem mert abban a világban élhettek amit a létezésem határoz meg. Attól épp ilyen, hogy benne élek. Én, éppen én. Mázlisták!

Azért erről és így írtam mert szerintem ez biztos hogy mindegyikőnkben megvan. Mármint az a gondolat hogy a világ más lenne ha mi nem élnénk.

Falánkság

Szokásos szombati nap van. Elindulok azzal a tervvel a városba, hogy veszek magamnak egy farmert. Bemegyek a jól megszokott kis boltba, a tökéletes tervvel a fejemben, Belépek a boltba és felnézek, a bolt teljes kínálata tárul a szemem elé, fellobban bennem egy kis szikra: mire is van még szükségem?

A tömött sorokat pásztázom, és boldogan válogatok . Ekkor egy megfoghatatlan érzés árad szét a testemben. Egyre többször csillan fel a szemem Ahogy válogatok, és próbálgatok, egyre növekszik bennem az öröm, és az elégedettség, és már el uralkodott rajtam a vásárlási láz. Végem van.

Mikor teli szatyrokkal a kezemben elindulok hazafele eszembe jut: és a farmerem??

De már egy árva fillérem sincsen.

Hiúság

 Felébredek, reggel van, és egy újabb átlagos iskolanap. Csukott szemmel elmászok a mosdóig, majd félálomban megiszom a kávém –hopp, egy alma mellé- végül elvánszorgok felöltözni.

És akkor nekem ütődik a kérdés, egészen pontosan belefúródik a mellkasomba: na, ma mit vegyek fel? Ezen töprengek, miközben anya hangja tompán átszűrődik a csukott ajtón: Roberta, nehogy szoknyát húzz, mínusz két fok van, odakint, h-i-d-e-g!

Tologatom a vállfákat. Válogatok.

Úgy mustrálok, mintha az életem múlna rajta. Hiszen háborúra készülök, azt pedig nem lehet meggondolatlanul… látod, a nadrág a nehézlovasság, a virágos ing a tüzérosztag. Én meg a hadvezér, aki megtervezi az ütközetet. Alaposan, és minden részletre kiterjedően. Hogy ez „csata” csak a városban zajlik, és az „ellenségek” csak az ismerőseim, az már részletkérdés.

Hülyelány. Nincs itt semmiféle háború, csak a saját hiúságod játszik veled.

Vajon kinek akarok bizonyítani?

Vissza a szobámba, táska összepakol, a füzeteket csak úgy félig találomra söpröm bele.

Majd újra a gardrób a helyszín – mert smink, a smink lételem. Rossz megszokás ez, vagy az önbizalom hiánya…mindenesetre nem szeretek nélküle mászkálni. Hétvégén meg a faluba  a nagyszülőkhöz, az más. De ez itt most a nagybetűs Város, ismerősök, nyüzsgő emberek. Tudod, háború.

Kedélyesen szempillaspirálozok, és közben tudom, hogy el fogok késni. Megint rohannom kell majd, hogy zihálva és éppencsak beessek első órára. Mégsem sietek, kiélvezem ennek a párperces kis ’rituálénak’minden pillanatát. Ahogy elkészültem pislogok pár vidámat a tükörbe, majd esetleg –szintén késésben- készítek még egy-két szendvicset a suliba.

És kész is vagyunk. Futás!

Az Irigység

Az irigység el van ültetve mint egy kis mag. Az érzés hirtelen jön mint a derült égből villámcsapás, és hihetetlen gyorsasággal terjed szét az egész testünkben. Ez az  érzés először a mellkas környékén okoz feszülést,innen terjed szét. A teljes uralmat akkor veszi át, amikor bejutott az agyunkba. A gondolkodás beszűkül, csak pár kérdésre fókuszál:Nekem miért nincs olyanom??? Miért mindig én maradok le ??? Miért ÉN? És Miért pont ő?? Nekem Miért nem?? Neki miért igen?? Ezekkel a kérdésekkel a fejünkben, gerjesztjük tovább magunkat és egyfolytában a összehasonlítunk. Összehasonlítjuk magunkat a környezetünkkel. Hiányérzetünk lesz,nem tudunk örülni semminek, haragudni kezdünk másokra és a szánkban is csak keserű ízt érzünk, ez negatív gondolatokat szül. Így a kígyó saját farkába harapott. Az érzés addig táplálja magát míg teljesen meg nem fojt.  Mint egy óriás gaz behálózza az egész lényünket és nem enged szabadulni.

Oxigént!!!

Lustaság

Egy mozalmas hét után igazán jól esik mindenkinek, ha egy kicsit törődhet magával. Mikor hazaérek, már tudom, hogy mennyire jól fog esni egy forró fürdő és mennyire fel fog frissíteni. Megengedem a vizet, beleülok a kádba és átengedem magam a gondolataimnak.

Nem érzem az időt. Minden olyan lassan történik, érzem, ahogy a meleg víz szép lassan ellazítja az izmaim. A kellemes érzés átjárja mindenem, majd végül eljut a tudatomig és lassan, de biztosan megveti a lábát a mázsás lustaság.

Csak fekszem, és arra gondolok, hogy mennyire nehéz megmozdulni. Az idő lohol.A víz lassan kihül. Most már tényleg ideje kiszállnom a kádból. Megmozdulok, a lábaim mintha betonból lennének, alig mozdulnak. Szép lassan és komótosan kivánszorgok a fürdőből. Nem akarok gondolkozni, a mozgás pedig még annál is rosszabb.

„Mindent csak energiatakarékosan! Semmi hirtelen vagy gyors mozdulat. Minden megvár, minden ráér, ami meg nem, azt megcsinálja más.” – ezekkel a gondolatokkal vonszolom el magam a szobáig, ahol már az ágyig nem jutok el. „Valóban jó hely ez a padló. Nem értem miért mászok fel az ágyba mindig.” Nézem a plafont, szótlanul és mozdulatlanul. Csak vagyok, a gondolatok egymást kergetik a fejembe, de nem érdekelnek, még arra sincs erőm, hogy végig gondoljam őket.

„Tanulni kéne.” – jut hirtelen eszembe. „Áh dehogy! Te feleltél előző órán.”

„Éhes vagyok, kaja kéne.” – kordul meg a gyomrom. „Fogyókúrázol! Meg nem mozdulj, semmiképpen se menj el a hűtőig.”

Hát jó akkor inkább alszom. Elnyom az álom. Majd reggel folytatódik az energiatakarékos üzemmódban való létezésem. Eltelik a hétvége.

Vasárnap 23:59 „Mit csináltam ezen a hétvégén?” –  végiggondolom. 0:00 „Semmit.”

Restség

Számold ki!!

Tehát pontosan két órával korábban kell elkezdenem. Rendben addig még van 2 órám addig ledőlök kicsit.

Most, hogy ilyen kényelmesen fekszem nem tagadhatok meg magamtól egy kis alvást. Csak fél órácskát.

Ohh, hát most kéne felkelnem, de kicsit jobban sietek, akkor nem is kell annyi idő. Elég lesz egy óra is. Na jó, túl kényelmes nem kellhetek fel, bűn lenne, még maradok.

Már csak 1 órám maradt. Áh még van egy órám.

Már csak fél órám maradt ÁÁÁ. gyorsan össze kell kapnom magam. A hajam most már nem érdekel, Épp, hogy fel tudok öltözni, már indulnunk kéne.

 Persze ilyenkor semmit nem találok, amire szükségem lenne, minden kiesik a kezemből. Tiszta ideg vagyok, és ilyenkor zargat mindenki.

5 perc alatt kell összehoznom azt, amire összesen 2 órát terveztem. Már azt sem tudom, hol áll a fejem. A végére  az autóban kell felhúznom a nejlonharisnyámat.

Átkoztam azt az érzést, ami magába kerített, és bánkódom, hogy nem voltam erősebb.