Milyen képet mutatunk magunkról másoknak? Milyen a társadalom és a média által megfestett boldogság? Ezek hogyan befolyásolnak minket döntéseinkben? Milyen normákat követünk? Miért követjük ezeket? Kiknek szeretnénk megfelelni? És mi a különbség aközött, amit másoknak mutatunk, és amilyenek valójában vagyunk? Amikor nem játszunk szerepeket, nem akarunk senkinek és semminek megfelelni, és nem hazudunk. Még magunknak sem.
Mik a rémálmaink?
Mik az álmaink?
És mik voltak gyermekkori álmaink, melyeket már talán rég elfelejtettünk?
Mi az, amiben még hiszünk, és mi az, amiről már végleg lemondtunk? Milyen kompromisszumokat kötünk?
Mi az, amit ha újrakezdhetnénk, egészen másképp csinálnánk?
Ha a házunkon óriási ablak lenne, és nem húznánk össze soha a függönyt, mit látnának a kíváncsiskodók? Jó ízléssel és kreatívan berendezett, tiszta szobákat, melyekből árad a béke és a nyugalom? És még mit? Mi az, amit még magunknak sem akarunk bevallani? Mit söprünk a szőnyeg alá?
Körülbelül 7 fős nemzetközi (francia, magyar) csapatunk arra vállalkozik, hogy a KIKA bemutatóterében Ingmar Bergman filmjei által inspirálva családi jeleneteket hoz létre.
Szeretnénk, ha a KIKA vásárlóközönsége egy pillanatra megállna, és belenézne a tükörbe. Színészeink az előadás ideje alatt megelevenítik a tereket, igazi életet varázsolnak a bútorok közé. A színészi játék életre kelti a pillanatokat és a helyeket, ezáltal játékra hívjuk a nézőket, felcsigázzuk a fantáziájukat.
Munkánk alapjául Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című eredeti tévéfilmje szolgál. A műben felmerülő, az együttélés problémáival kapcsolatos kérdéseket improvizációs munkán keresztül igyekszünk továbbgondolni, aktualizálni, bővíteni.
Játsszunk! Örömmel, felszabadultan, mint a gyerekek, amikor papás-mamást játszanak. Képzeljük el, hogy kik lakhatnak ezekben a terekben! Képzeljük el együtt az ő történeteiket: a bánataikat, az örömeiket, a félelmeiket, a vágyaikat! A titkaikat és az álmaikat. A magányukat. Hétköznapjaik tragédiáit és komédiáit.
Mégis kikről játszanánk?
Emberekről, akik a konvencióknak és az anyagi biztonság ideológiájának gyermekei.
Emberekről, akik alapvető javakban nem szűkölködnek.
Emberekről, akik soha nem érezték polgári életmódjukat nyomasztónak vagy hamisnak.
Emberekről, akik beilleszkedtek egy szokásos rendszerbe, amit készek továbbvinni.
Emberekről, akik talán úgy gondolják, hogy mindent a legjobban oldottak meg ezen világok legjobbikán.
Emberekről, akiknek az élete mégis számtalan kompromisszumra épül.
Emberekről, akik azt hiszik, hogy döntéseiket szabadon hozzák, miközben ugyanakkora társadalmi determináltságban élnek, mint a falusi földművesek.
Emberekről, akiknek van idejük foglalkozni az aggodalmaikkal, a félelmeikkel, a rémálmaikkal. A világon a legtöbb embernek erre nincs ideje, nekik éppen elég, ha a körülöttük lévő világgal tudnak foglalkozni.
Egyszóval magunkról játszanánk és polgártársainkról.
Nem ítélkezni, nem véleményt alkotni szeretnénk másokról, csak kérdéseket felvetni. Magunknak és nekik. A választásainkról. Az életmódunkról. Az értékrendszerünkről.
Egy ősi afrikai mondás szerint három igazság létezik: a te igazságod, az én igazságom és az igazság. Minden színésznek kötelessége megkeresni annak az igazságát, akiről játszik.
Munkánk során nagyon fontos szempont lenne a realizmus kerülése, hiszen – pláne egy realista térben – nincs unalmasabb a realisztikus színháznál. A realisztikusság itt most jelentse a világ vérszegény, csak a valósághűségre törekvő utánzását, ahol minden az, ami: egy másodperc az egy másodperc, egy méter az egy méter; vagyis jelentse azt a fajta rossz színházat, amiből hiányzik a költészet, a zene, a ritmus, a tánc, az átváltozás, a képzelőerő. Egyszóval, az unalmas színházat. Mintha egy festő úgy festene almát, hogy fogja a gyümölcsöt, és ráragasztja a vászonra. Ígérjük, mi ezt messze el fogjuk kerülni. Nem egy társadalomtudományi megfigyeléseken nyugvó élettanulmányt szeretnénk színre vinni, hanem olyan történeteket, amelyekben óriási szerepet játszanak az álmok, a képzelőerő, az átváltozás, a sűrítés, a költészet, a zene és a humor. És még egyszer: a játék.

ilovepecs.hu-n megjelent beharangozó

 

ÁLOMTALANÍTÁS

-a nagy kikatúra-

“Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem kell egy hely, ahova rakhatom a cuccaimat. Tudjátok, ez milyen fontos? Ez az élet értelme, ugyebár. Helykeresés a cuccainknak. A házad is csak egy hely a cuccaidnak, ha nem lenne annyi cuccod, még ház sem kéne! Csak mennél. Ennyi: egy kupac cucc és felette tető. Repülőről nézve mindenkinek van egy kis kupac cucca, mindenkinek megvan a saját cucckupaca.”

George Carlin

Számok, tények, konkrétumok:

Hatan dolgozunk együtt hat hete: két fiú és négy lány; három francia, három magyar; négy barna, egy vörös és egy volt vörös; három diplomás, három nem; hatan összesen nyolc nyelven beszélünk, 382 kg-t nyomunk, 1057cm magasak vagyunk, de még egyikünk sem járt Japánban. És hát a nyulak…

”I don’t know how you are, but I need a place to put my stuff. You know how important is it? That’s the whole meaning of life, isn’t it, trying to find a place to your stuff.

That’s how your houses are: your house is just a place for your stuff.

If you didn’t have so much stuff, you wouldn’t need a house! You could just walk around all the time.

That’s how your houses are: a pile of stuff with a cover on it. You see that when you take off in the airplane and you look down: everybody has got a little pile of stuff, everybody has his own pile of stuff.”

George Calrin

Numbers and facts:

We work together six people for six weeks: two boys and four girls; three French, three Hungarian; four brown, one ginger and one ex-ginger; three with MA, three without; six of us together speak eight langauges, we weight 382 kilogramms in total and we are 1057 cm tall, but non of us ever been to Japan. And so on the rabbits…

”Je ne sais pas ce que vous en pensez, mais moi j’ai besoin d’un endroit pour ranger mes trucs. Savez-vous à quel point c’est important? C’est le sens même de la vie, n’est-ce pas, essayer de trouver une place pour nos trucs. Ta maison n’est qu’une place pour tes trucs, si tu n’avais pas autant d’affaires, tu n’aurais pas besoin de maison. Tu pourrais tout le temps te promener partout.

C’est tout: un tas de trucs avec un toit par dessus. Vu d’un avion, tout le monde a un petit tas de trucs, tout le monde a son tas de trucs.”

George Carlin

 Des données:

Nous sommes six à travailler ensemble depuis six semaines : deux garçons et quatre filles ; trois Français et trois Hongrois ; quatre bruns, un roux et une ex-rousse ; trois diplômes et trois sans diplôme; six parlant huit langues en tout, on pèse ensemble 380 kg, on mesure 1050 cm, mais aucun de nous n’a encore été au Japon. Et donc les lapins…

az Üres Tér Társulat produkciója

játsszák: Antoine Herniotte, Hélène Marchand, Kőrösi Gergő, Raphaëlle Sahler, Takács Péter

rendezte: Erdős Sári és Kőrösi Petra

produkciós vezető: Tasnádi Zsófia

köszönet: a pécsi kika áruháznak, Reibli Zsófiának, a Francia Nyelvű Diákszínjátszásért Alapítványnak és az Üres Tér Társulatnak

időpontok: 2010. április 28., 29. és 30.

helyszín: kika Pécs, Makay István utca 7.

„Azt hiszed, nem értem? A reménytelen álmot a létezésről? Nem látszani, hanem lenni. Minden pillanatban tudatosan, éberen. Meg a szakadék aközött, ahogy mások látnak, és ahogy te látod saját magadat.” (Ingmar Bergman: Persona)

 

 

Milyen képet mutatunk magunkról másoknak? Milyen az általuk megfestett boldogság? Ezek hogyan befolyásolnak minket? Miért szeretnénk ezeknek megfelelni? Milyen normákat követünk? Miért követjük ezeket? És mi a különbség a közt, amit másoknak mutatunk, és amik tényleg vagyunk? Amikor nem játszunk szerepeket, nem akarunk senkinek és semminek megfelelni, és nem hazudunk. Még magunknak sem.

Ha a házunkon óriási ablak lenne, és nem húznánk össze soha a függönyt, mit látnának a kíváncsiskodók? Jó ízléssel és kreatívan berendezett, tiszta szobákat, melyekből árad a béke és a nyugalom? És még mit? Mi van besöpörve a szőnyeg alá?

 

Egy körülbelül 15 fős nemzetközi (francia, német, magyar) csapat, arra vállalkozik, hogy az Kika bemutatóterében családi jeleneteket hoz létre. Munkánkat elsősorban Ingmar Bergman filmjei inspirálták.

Azt szeretnénk, ha a Kika vásárlóközönsége egy pillanatra megállna, és belenézne a tükörbe. Játékunkkal nem zavarnánk a vásárlókat, csak csendben szórakoztatjuk és elgondolkoztatjuk őket. Jeleneteinkben kitűnően szemléltethető a néző számára, milyen kényelmesen és praktikusan lehet élni a Kika bútorai között. (A Kikának mindig is ezek voltak az elsődleges szempontok.) Színészeink az előadás idejére igazi életet varázsolnak a kiállítótérbe, életre keltik a bútorokat, megelevenítik a tereket, valódi családi környezetet teremtenek az áruházban, a bútorok körül.

Szeretnénk kevés szöveget használni, hogy akár a világ minden Kikájában értsék a nézők. Így játékunk sem lesz tolakodó, mindenki csak annyira vesz benne részt, amennyire akar. Nem órákon át tartó, ülős színházelőadásokat kínálunk, hanem egyszerűen alkalmazható, bármikor nézhető családi életképeket. A néző akkor kapcsolódik be az előadásba, és akkor száll ki belőle, amikor csak kedve támad. Nézheti, miközben azon gondolkozik, hogy melyik színű függönyt válassza a konyhába.

A teret teljesen tiszteletben tartjuk: nincs asztal- és székdöntögetés, borkiöntés, tárgyakat dobáló hisztériázók… A környezet itt most mindig rendezett marad, a családi élet konkrét eseményeit,  minden jó és rossz pillanatával a színészek jelenítik meg… A környezet elengedhetetlen, de a színészi játék fogja életre kelteni a pillanatokat és a tereket. Valamint a nézők fantáziája, képzelőereje.

Játsszunk! Örömmel, felszabadultan, mint a gyerekek, amikor papás-mamást játszanak. Mi lenne, ha én valaki más volnék, és nem az, aki vagyok? És képzeljünk el együtt történeteket! Konkrét történeteket. Óvakodjunk az általánosításoktól és a kliséktől! Talán nincs igazi étel a tányérokban, és a háztartási gépek szájzajjal működnek, nem igazából… És itt is színre lép a nézői fantázia.

Az előzetes munka egy két hetes workshop lesz, ahol a szereplők sok időt fognak együtt tölteni, és nagy figyelmet fordítanak egymás megismerésére. Ez idő alatt improvizációkon, beszélgetéseken, filmvetítéseken keresztül témákat dolgozunk fel, történeteket találunk ki és mesélünk el egymásnak.

 

 

 

 

 

 

Cél:

Közösen elgondolkodni a nézőkkel és az alkotókkal a fent említett kérdésekről, a Kika kiállító terében a színészek által ajánlott (élő) installációkon és eljátszott jeleneteken keresztül.  

 

Változtassuk át a problémákat lehetőségekké! Gondolkozzunk közösen és oldjuk fel ellentéteinket a mindennapi életben! Az ember szeme előtt megelevenedő életképek, történetek segítenek döntésekben, helyzetek megoldásában, mindennapjaink megkönnyítésében. Ennek hol lenne tökéletesebb helye, mint egy áruházban, ahova az ember ezért megy, hogy életterének kellékeit, élete részeit megtalálja.

Az Kika odafigyel az emberek igényeire, hatalmas cég létére sem veszített az emberekhez való közel állásából – bizonyítják ezt támogatott projektjeik. Ezért választjuk helyszínül a felhasználóbarát Kikát, ahol az emberi sorsok lehetnek a középpontban. Az emberek jól érzik magukat az áruházakban, kellemes és befogadó a környezet. Miért ne kaphatnának vásárlás közben kultúr-bónt is?  Ez is egy olyan része lehetne az áruházaknak, ami még több élményt ad a látogatóknak, és ennyivel gazdagabban mehetnek haza: ez az áruházat is gazdagítaná. Miről?

 

Álmainkról és elfelejtett álmainkról.

Beteljesületlen vágyainkról.

Magunknak is csak félve bevallott bánatainkról.

Mi az, amit ma másképp csinálnánk?

 

Áldozatnak lenni.

Külső modelleknek akarva megfelelni. És mindig másoknak. Görcsösen bizonyítani,

miközben manipulálnak, irányítanak.

 

Látszatboldogság. Életreklám.

Az önazonosság hiánya.