Társulatunk egy nyitott közösség, melynek tagjait a közös  gondolkodás, alkotás és tanulás fűzi össze. Színházi munkán keresztül kutatunk, gyakorlunk, tapasztalunk, játszunk,. Magunkról, a közösségi létről, és a kommunikációról. Alkotunk egy olyan színházértelmezésben, miszerint az bárhol, bármikor létrejöhet. Egyszeri, jelen idejű találkozás alkotó és befogadó közt. Feltétele a kölcsönös figyelem. Abban a meggyőződésben dolgozunk, hogy a színház kötelessége egy kritikus, de nyitott társadalmi szerepvállalás. A játék ereje képes feloldani személyes és társadalmi görcsöket.

2004-ben indultunk Pécsett. Első négy évünkben különböző színházi formákat kutattunk, tanultunk, kerestük a színészi játék eszközeit és a színházi improvizáció különböző rétegeit. Tapasztaltuk, hogy jótékony hatással van ránk a közös játék.

Később azzal próbálkoztunk, hogyan lehet nyitott műhelyeken keresztül egy kulturális civil összefogás bázisát létrehozni. 2007-ben a színháztermet elhagyva, üres gyárépületekben kezdeményeztünk nyitott alkotóműhelyeket. Ennek eredményeképpen  bővült a társulat körüli alkotók köre.

Az üres terek elvezettek minket Pécs külvárosaiba, ahol találkoztunk azzal az élménnyel, amely azóta is munkánk irányadója. A szegénység és a halmozott társadalmi problémák gubanca cselekedetre szólított fel. Tartalmat kaptak az eddig tanult formák.

Jelenleg legfontosabb kutatási területünk az, hogyan lehet társadalmi problémákat művészettel kezelni. 2009-ben megalapítottuk a Pécsi Börtönszínházat. Színházi foglalkozásokat tartunk a pécsi ÉFESZI-ben, értelmileg közepesen és súlyosan sérült felnőtteknek. Projekttevékenységeket végzünk Pécs peremkerületeiben hátrányos helyzetű fiatalokkal.

Megalakulásunk óta teret kapunk a Leőwey Klára Gimnáziumban. Itt francia és magyar nyelvű diákszínházzal foglalkozunk.

Szervezünk színésztréningeket, táborokat, workshopokat és nyitott alkotóműhelyeket. Előadásainkkal eljutottunk Avignonba, Berlinbe, Agadirba, Ferrarába, Moszkvába. Játszunk befogadószínházakban, fesztiválokon és más kulturális rendezvényeken, iskolákban, kocsmákban, köztereken, gyárakban, kertekben. Pályázatokból, céges támogatásokból, fizetett fellépésekből biztosítjuk munkáink anyagi hátterét.

.

Jelenleg futó programjainkról bővebben a Most menüpontban olvashatsz

Üres Tér

 

Hol van valódi szükség a színházra?

Hogyan segíthet kapcsolatot teremteni másokkal és magunkkal?

Az Üres Tér Színházi Egyesület 2004 óta foglalkozik a kérdéssel.
A válaszkeresés során eljutottunk iskolákba, szegregált városrészekbe, hátrányos helyzetű fiatalokhoz, felnőttekhez és a börtönbe.
Most egy beszélgetés során szeretnénk megosztani tapasztalatainkat és meghívott vendégeinkkel tovább bővíteni ismereteinket a témában valamint megvitatni: mik a kilátásai egy “hasznos színháznak”.

Várunk minden résztvevőt szeretettel május 16-án 18:00-kor
a Közös Ég Jurtában (cím: 7627 Pécs, Felsőgyükési út 31.)