Nyugodt pillanat:

 

Hogyan tudnánk nyugodt pillanatot csempészni a járókelők rohanásába? Érzékszerveiken keresztül hogyan tudnánk egy pillanatnyi megállással megajándékozni?

A demokrácia alapja az ember. Lényünk a nagy rohanásban egyre csak távolodik alapvető értékeitől, alapvető képességeitől. Fajunkat alkalmazkodó képességünk tette “sikeressé”, de egyúttal ezt tartom a legnagyobb csapdánknak is. Újabb és újabb feladatok elé állítjuk magunkat, nincs vége, nincs megérkezés. Megtanultunk autót vezetni, hozzászoktunk a gyorsétteremekhez, megtanultuk használni a számítógépet, és további feladatok elé állítjuk magunkat. Már nem látunk ki a telefon mögül, társas kapcsolatainkat lassan a facebookra korlátozzuk. Szükségünk van megállni és körbenézni, szükségünk van beleszimatolni a levegőbe. Ehhez keresünk játékokat, ajánlatokat. Ez volt az első próbálkozásunk.

.

Demokratikus játszótér utcai akciói:

Három alkalommal mutattuk be azt a 8 perces kivonatot (ami minden esetben 12 percre duzzadt), amit a választási műsorból kivágtunk. Első alkalommal a Színház téren mutattuk be. Akciószerű megjelenés volt. Egy fütty jelezte a kezdetét, amikor hirtelen összejöttek az addig járókelőknek tűnő színészek, felhúzták a maszkjaikat és játszottak. Majd szétszóródtak és eltűntek. A Színház téren csak pár néző volt rajtunk kívül, az interakciók lehetőségeit általában elmulasztottuk, de mentségünkre szolgál,  hogy 11 óra 30 kor még nincs ebédszünet.

IMG_8264piciEzután megbeszéltük a történteket egy kapualjban, majd a Széchenyi téren adtuk elő, ahol a megbeszéltek szerint megragadták az interakció lehetőségeit itt olyan 70-80 ember nézte az előadásunkat. Jól sikerült. Ezután a Jókai téren játszottunk, ahol a végéig minden rendben, azaz semmi különös nem történt, pár járókelő nézte és az Elefántos ház pizzériájának teraszán üldögélők. Az előadás végére begurult egy autó a térre és a sofőr elkezdett ordítozni, hogy takarodjunk onnan, ez az ő tere. A csapat végig szerepben maradt, és aki lereagálta az mind játékból késztette továbbgurulásra az autóst.

Ezután mögénk állt és odament a játszókhoz, akik először nem vették észre, mert benne voltak az előadásban, majd szerepből ismét elküldték. A fazon nem tudott mit kezdeni a szituval, káromkodott és szitkozódott, de visszaszállt az autóba és el akart hajtani nagy csikorgással, de közben egy maszkos elékerült, akkor dudált és ordított, majd amikor tudott, továbbhajtott, de nekihajtott Bobó lábának, aki kapott az alkalmon és improvizálva felfújta a dolgot „ ÁÚÚÚ ez nagyon fájt” és ráfeküdt a motorháztetőre ekkor az ipse kiszállt, és neki akart menni Bobónak, de akkor a Feri (szintén szerepből) felemelte a felmosóját és megfenyegette, de Bobó váltott játékban és békés útra terelte az akciót. „ Testvérem!!! Húsz éve nem láttalak, és most megvagy, testvérem, testvérem….” A faszinál elpattant a húr visszaszállt a kocsijába és füstölgő kerekekkel elviharzott. Kifejezetten sikerként éltük meg, de rendesen maradt bennünk feszültség is. Ezután egy másik „úri” ember lépett hozzánk, aki számonkért hogy miért kamerázok, majd azt mondta, hogy menjünk el fizikai munkát végezni, mert nekünk az kéne reggel nyolckor elmenni a munkába, délután  négykor hazamenni és addig megfogni és arrébb rakni…..

Örültem is a szitunak, mert a színészek nagyon ügyesen reagáltak, de meg is ijedtem, mert látszik, hogy még rengeteget kell dolgozni, hogy ebben az országban, városban érvényes kommunikációt tudjunk folytatni. Hihetetlen szellemi szegénységről adott tanúbizonyságot ez a két alak. Az Elefántos Ház étermének tulajdonosa és annak egyik szomszédja. Elfáradtunk, kiszívott minket ez az akció.