Aradi Hanga Zsófia vagyok, 1996-ban születtem Budapesten, kisgyermekkoromtól kezdve Pécsett élek. Nyitott közegben nevelkedtem, édesanyámmal és ikertestvéremmel, akikkel végighurcolkodtunk Pécsen, egyik lakásból a másikba költözködve, különböző kalandokba csöppenve, egymásra támaszkodva; biztos háttérként magunk mögött tudva nagymamánk hatalmas kertjét a kis faházzal… Ebben a közegben bátran tanultunk meg kérdezni, gondolkodni, cselekedni, sőt, elvárás volt, hogy ne fogadjuk el tényként az állításokat, vitázzunk, vegyünk részt a körülöttünk folyó életben. Ennek köszönhetően már kisiskolás koromban természetes dolognak vettem, hogy az iskolába nem csak tanulni kell járni: testvéremmel aktívan beszálltunk a diákéletbe, elsős korunkban rajzokkal tiltakoztunk a vasjátszótér lebontása ellen, 8.-os korunkban klubhelyiséget hoztunk létre a vezetőség támogatásával. Később már nem csak iskolai, városi/országos szinten is beszálltam (beszállok) az engem foglalkoztató ügyekbe. Egyetemi fórumok, tüntetésszervezés, civil mozgalom kiépítése – megtapasztaltam a civil lét legjobb, és talán legrosszabb pillanatait is, megtanultam, hogyan lehet állampolgárként szerepet vállalni a politikai vitákban, meddig lehet eljutni, meddig van értelme elmenni.

A Leőwey Klára Gimnázium francia tagozatán találkoztam először színházzal a francia diákszínjátszók, drámaórák révén. Ekkor találkoztam Márkkal, akivel a színjátszók során kezdtünk el közösen dolgozni (ennek termése a „Salut c’est Miki” előadás). A játékon, intenzív alkotáson, alkotó folyamatokon túl a színház másik oldala is foglalkoztat: a kutatás, elméleti munka ugyanannyira tud motiválni mint egy színdarab/performansz létrehozása, a fizikai tréningek. A gimnázium után is maradtam az Üres Tér „kötelékeiben”, jelenleg az IntegrArt projekt keretein belül dolgozom, a társulati tréningek mellett gimnazistákkal is, akikkel a Leőweyben kísérletezünk a tanév során. Célunk olyan művészeti ingerekkel hatni az iskola közösségére, amik képesek őket kizökkenteni a hétköznapokból, megállásra, gondolkodásra, párbeszédre késztetik őket. Talán a párbeszéd a demokrácia előszobája? Talán csak egy demokráciában (demokratikusan működő iskolában) alakulhat ki párbeszéd? – kérdéseket teszünk fel, válaszokat keresünk, közösen gondolkodunk. Több próbálkozás után (közéleti aktivizmus az iskolában, filmklub-, beszélgető kör szervezés, közösségi tér – K0 – létrehozása) újabb utakat keresek a közösség megteremtésére és a demokratikus működés kialakítására – talán a színház is ide vezet…